28.fejezet: Otthon, édes otthon

A lélegzetem megállt, a szívem pedig hevesebben dobogott, mint valaha. Nem bírtam megmozdulni. Földbe gyökerezett a lábam. A keze még mindig a vállamon van és a testemben ismét érzem azt a forróságot, ami már hetek óta kialudt. Ez biztos csak egy álom. Hisz neki Amerikában kéne lennie. Lassan egy lépést tettem lábammal, majd megfordultam és megpillantottam őt. Megpillantottam azt a személyt, aki megváltoztatta az életemet. Ahogy belenéztem élénkzöld szemeibe, észrevettem benne a fájdalmat. Ő is olyan rosszul néz ki, mint én. Szemei olyan pirosak, mint az enyémek és neki is nagy karikák vannak a szemei alatt, mint nekem. Látom rajta hogy ő is úgy le van döbbenve, mint én. Vajon mi járhat most a fejében? Nem tudja mit csináljon, ahogy én sem. Szólásra nyitotta száját, majd azonnal össze is csukta. Könnyek jelentek meg szemeiben, amitől az enyémek is kezdtek előbújni. Karjait lassan széttárta. Tudom hogy rosszul cselekszem, de szükségem van rá. Nagy gyorsasággal odavetettem magam, nehogy meggondolja magát. Istenem de hiányzott már. Olyan szorosan ölel magához, hogy tudom én is hiányoztam neki. Hiányzott az illata. Ahogy a mellkasán pihentetem arcomat, hallom szívének a dobogását. Olyan szapora, mint az enyém. És ez a bizonyos mellkas is hiányzott. Rossz volt nélkül aludni. Egyszer csak azt veszem észre, hogy egy hatalmas puszit hagyott hajamon. Lassan elhúzódtunk egymástól, mire Harry arcomat a kezei közé vette. Ujjával letörölte könnyeimet, majd az arcomba lógó hajtincsemet a fülem mögé simította. Homlokát az enyémek támasztotta. Elhúzódjak vagy élvezzem ki ezt a pillanatot?

- Nagyon hiányoztál- súgta oda, hogy csak én halljam. Nem tehetem ezt vele. Elhúzódtam tőle, mire értetlenül nézett rám.

- Hogy-hogy itt vagy? Nem Amerikában kéne lenned?

- Most hazajöttem hétvégére a családhoz. És te mit keresel itt?- lépett közelebb hozzám.

- Haza megyek.

- Hogy mi? Örökre?- arca azonnal aggodalmasságba váltott.

- Nem dehogy. Csak hétvégére- fogtam meg bőröndömet.

- Klau én mindent nagyon sajnálok, de…

Magyarországi járatunkra váró utasainkat értesítjük, hogy a beszállás elkezdődött.

- Mennem kell Harry. Ígérem, majd megbeszélünk mindent- indultam el, de Styles utánam kapott és visszahúzott a kezemnél fogva.

- Szeretlek. Ezt sose felejtsd el.

- Szia Harry- fordultam meg, majd olyan gyorsan szedtem a lábaim, hogy majdnem elestem. Nem akarok előtte összetörni. Nem lehet. Erősnek kell lennem. Amikor visszanéztem, ő még mindig ott állt. Ismerős ez a helyzet.

Gyorsan megkerestem a 22-es széket, és gyorsan leültem. Kiengedtem azt, amit a reptéren visszatartottam. Jó volt, de egyben rossz is hogy most annyi idő után láttam őt. Rossz volt látni rajta azt a fájdalmat, amit rajtam is lehetett, de viszont ismét azt a megnyugvást éreztem, ami oly rég nem látogatott meg engem. Egy kis fiú és egy aranyos nő ült le mellém, ezért gyorsan letöröltem könnyeimet. Beöveztem magamat, majd a fülhallgatómat elővettem és egy régi kedvencemet kezdtem el hallgatni. A fejemet az ablaknak döntöttem és felülről csodáltam a csodálatos, kivilágított Londont. Hiányozni fog, de most jó lesz egy kicsit hazamenni. Mikor már majdnem elaludtam, egy aprócska kezet éreztem a vállamon. Kikaptam a fülhallgatómat és a szőke kis fiúra pillantottam.

 - Miért sírsz?

Micsoda? Nem is vettem észre hogy sírok. Milyen aranyos egyem is meg. Szőke haján fénylik az összes kis lámpa, zöld szemei pedig úgy csillognak, mit a gyémánt. Hasonlít valakire.

- Csak egy szomorú számot hallgattam. Semmi baj nincs- mosolyogtam rá, majd egész testemmel felé fordultam.

- Anya is mostanában nagyon sokat sír. Akkor ő is ezért?

- Hát ezt nem tudom sajnos.

- Nincs kedved játszani velem? Anya elaludt és unatkozom.

- Dehogy nem. Mit szeretnél játszani?

- Ismered azt a játékot, hogy találd ki mire gondoltam?

- Hogy ne ismerném. Szeretnéd kezdeni?

Bólintott egyet, majd belevágtunk a játékba. Mit ne mondjak. Elég okos ahhoz képest, hogy 5 éves. Nagyon nehéz ellenfél és nagyon agyafúrt. Olyan dolgokra gondolt, hogy alig bírtam kitalálni. Amikor befejeztük a játékot, nagyon sokat mesélt magáról és valami kislányról, akibe halálosan szerelmes. Ők is itt laknak Londonban, csak hazajönnek a nagyszüleihez. Én is sokat meséltem neki, hisz megkért rá.

- És neked van szerelmed?- ennél a kérdésnél lefagytam.

- Hát csöppség ez a téma most nagyon bonyolult.

- Elárulhatok neked valamit?- hajolt közelebb hozzám.

- Persze. Cipzár van a számon.

- Nagyon kell pisilnem- hangosan felnevettem, majd nagy nehezen keresztül másztunk az anyukáján, hogy kijussunk a mosdóba. Alig egy percet álltam a kis fülke előtt, mikor kinyílt az ajtó.

- Siker- kacsintott rám, mire ismét felnevettem. Felvettem kezeimbe, mire egy hangos kiáltást hallottam az utastérről.

- Segítség! Valaki elvitte a fiamat!- amikor közeledni kezdtem a nőhöz, akkor vettem észre, hogy James anyukája az. Gyorsan odaléptem, mire megfordult és amikor kivette a kezemből Jamest, egy hatalmas pofont adott.

- Még is hogy képzelte, hogy elviszi a gyerekemet? Maga nem normális.

- Már elnézést, de én csak a mosdóba vittem ki a kisfiút, mert ön aludt és nem akartuk felkelteni.

- Igaz ez James?- a kisfiú csak bólintott- Nagyon sajnálom. Csak olyan ideges vagyok és azt hittem megint elvitte valaki. Nagyon sajnálom ne haragudjon rám.

- Semmi baj- ültem le a helyemre- de hogy érti azt, hogy megint elvitte valaki? Persze csak ha nem veszi tolakodásnak.

- A férjem. Válásban vagyunk épp, mert megcsalt. Valamelyik nap amikor haza értem, nem volt otthon James. Sehol sem találtam, majd amikor felhívtam az apját, azt mondta, hogy vele fog most már lenni és hogy felejtsem el. Hívtam a rendőrséget és pont a repülőtéren kapták még el.

- Jézusom. Nagyon sajnálom- öleltem meg a fiatal lányt.

- Ne haragudj még egyszer. És a pofonért is ezer bocsánat.

- Semmi baj. El van felejtve- mosolyogtam rá.

Kérem kapcsolják be öveiket, mert megkezdjük a leszállást.

El sem hiszem hogy már itthon vagyok. Olyan rég voltam itthon és most újra láthatom a családomat. A kerekek az aszfalthoz értek, majd szép lassan leállt a repülőgép. Magamhoz vettem a cuccaimat és Jamessel és az anyukájával együtt szálltunk le a gépről. Oda mentem velük a csomagokért, majd szembe álltak velem.

- Ne haragudj még egyszer azért az incidensért. Nagyon röstellem.

- Tényleg semmi baj. Megértem hogy félted a fiadat. Vigyázzatok magatokra- öleltem meg, majd leguggoltam Jameshez.

- Találkozunk még?

- Anyukáddal megbeszéltük, ha mind a ketten Londonban leszünk, majd összeülünk egy ebédre vagy valamire. Rendben?- James bólintott- Vigyázz magadra tökmag- borzoltam bele szőke hajába, majd szorosan magamhoz öleltem.

- Szurkolok hogy te is megtaláld a szerelmedet- súgta fülembe.

- Rendben- nevettem el magamat, majd egy aprócska puszit hagyván az arcára, elindultunk a saját utunkra. Amikor kiérek a nagy előtérbe, egy hatalmas lány csoport van a reptéren. Ez meg mi? Amikor meglátnak, odafutnak hozzám, majd mindannyian megölelnek. Szóval rajongók. Mindenkin egyen felső van, amire az van ráírva, hogy szeretnek és mellettem lesznek. Nagyon jól esett. Látszik hogy hazaérkeztem. Tényleg igaz a mondás. Mindenhol jó, de legjobb otthon. Csomó képet csináltam velük, és amikor elköszöntem tőlük, azt mondták, hogy maradjak erős és a magyar fanokra mindig számíthatok. Gyorsan leintettem egy taxit, majd amikor megtudta hova kell mennie, rátaposott a gázra és Kiskunfélegyháza felé vettük az irányt. El sem hiszem hogy már mindjárt otthon vagyok. A lányok a reptéren, nagyon aranyosak voltak. Alig hittem a szememnek, mikor megláttam őket. Annyira szeretem őket és annyira jól esik hogy segítettek nekem.

- Otthon, édes otthon- álltam meg az ajtónk előtt.

Jó hosszan megnyomtam a csengőt és alig telt el pár másodperc, a kulcs fordulni kezdett a zárban. Lassan nyílni kezdett az ajtó, mikor anya, mosolygós arcát láttam meg. Nagy sebességgel vetettem kezei közé magamat, majd sírni kezdtem. Annyira hiányzott már. Hallottam ő se bírta ki sírás nélkül, de még a vállamon is éreztem a könnycseppjeit. Hosszú percekig álltunk az ajtóban, mikor apa is megjelent anya mögött. Átestem karjaiba és olyan szorosan ölelt magához, mint még sosem. Hiányzott neki a legkisebb lánya. Végül megfogta a cuccomat és bementünk a meleg helyiségbe. Levettem a kabátomat, majd a csizmámat és felvittem a bőröndömet a régi szobámba. Amikor kinyitottam az ajtót, egy kép szúrta ki a szememet. Harry és az én közös képem ott van egy keretben az íróasztalom közepén. Lassan odaléptem, majd a kezembe vettem. Végig simítottam ujjamat az arcán, majd ráhullott a könnycseppem a tiszta üvegre és végig folyt azon. Leguggoltam, mert éreztem nem bírok tovább állni. Sírni kezdtem. Körbenéztem a szobában és feljöttek a régi szép emlékek. Ahogy felkeltünk reggel és Harry egy csókkal üdvözölt, ahogy visszaaludt, míg én készülődtem, majd amikor bebújtam alá. Ahogy elmentünk sétálni a városban, és ahogy bemutattam a családomnak. Minden.

- Kislányom!- guggolt le mellém anya- kincsem ne sírj- ölelt magához.

- Nagyon fáj anyu.

- Tudom édesem. De azt is tudom hogy erős vagy és túl fogsz lépni rajta.

- De anya én szeretem. Nem akarok túllépni rajta. Vissza akarom kapni a szívemet.

- Mi itt vagyunk neked. Meglátod minden rendben lesz.

Ott ültünk a fehér szőnyegen és csak az én sírásom hallatszódik az egész épületben. Pár perc után összeszedem magam és anya segítségével kipakolom a ruhákat. Ezután lemostam az arcomat és lementünk a nappaliba. Mikor beléptem a tágas helyiségbe, megpillantottam bátyámat. Nos igen. A bátyám. Kiskorunkban sosem jöttünk ki egymással. Az iskolában se köszöntünk egymásnak és mindig megkérdezték, hogy ennyire rosszba vagyunk. Rossz volt látni, hogy mindenki olyan jól kijön a bátyjával, mi meg szinte nem is néztünk egymásra. Majd amikor egyre kevesebbet találkoztunk, egyre erősebb lett a kapcsolatunk és most már mondhatom, hogy erősebb lett, mint valaha. Odaszaladtam hozzá és szorosan megöleltem őt.

- Hé húgi! Vigyázz, mert megölsz engem- nevetett fel, majd egy puszit hagyott homlokomon.

- Bocsánat, csak hiányoztatok- húzódtam el tőle, de ő visszarántott. Sokáig csak így álltunk, majd leültem mellé a kanapéra.

- Figyelj Klau! Még most az elején le szeretnék tisztázni veled valamit- szólalt meg apa.

- Jajj apa kérlek ezt most ne- szólalt meg tesóm.

- De fiam ezt most kell.

- Miről van szó?- nézek kettőjükre értetlenül.

- Arról, hogy holnap, én is megyek veled Londonba.

- Ne értsd félre apa, mert szeretlek, de miért jönnél velem Londonba?

- Hogy móresre tanítsam azt a popsztárt- nagyot nyelek, mert tudom, Harryre gondol.

- Apa erre semmi szükség. Felnőttek vagyunk és meg tudjuk ezt oldani. Úgy hogy nem kell velem jönnöd.

- De igen is veled megyek, mert ezt nem ússza meg szárazon.

- Apa értem én hogy a kicsi lányod vagyok és meg akarsz védeni a szerelmi csalódásoktól, de nem. Nem jössz velem.

- De igen is veled…

- Apa…kérlek…ezt most hagyjuk jó?- szólt közbe bátyám, mire halkan megköszöntem neki.

- Moncsi hol van?- váltottam át gyorsan egy másik témára.

- Otthon vannak. Az esküvőt tervezgetik és azt üzenik hogy majd menj át hozzájuk délután.

Bólintottam, majd ismét egy másik témába kezdtünk bele. Elmeséltem anyáéknak hogy remekül megy a suli és Ashtonról és Melissáról is meséltem nekik, hogy milyen jó barátaim. Természetesen Ashton váratlan szerelmi vallomását nem említettem. Vajon mi lesz, amikor újra látjuk egymást? Kínos lesz a dolog köztünk és elveszítem őt is, vagy meg tudjuk oldani és barátok maradunk? Ashton nagyon fontos nekem, hisz már olyan szinte, mint a bátyám. Remélem meg tudjuk majd beszélni a dolgokat és minden olyan lesz köztünk, mint eddig. Apa is nagyon sokat mesélt, hogy mik történtek itthon, amíg én olyan távol voltam és azt is elmesélte, hogy eltudnak jönni hozzám karácsonyra. El sem hiszem már csak pár hét és elkövetkeznek az ünnepek. Hamarosan újévet kezdünk, ami remélem sokkal jobban fog kezdődni, mint ahogy majd ez az év véget ér. Harry ajándéka még ott lapul a szekrényem alján és fogalmam nincs, hogy mi legyen vele. Vajon addigra minden rendben lesz köztünk? Vagy erről ne is álmodjak? Jó értem én hogy valamilyen szinten rajtam múlik az egész kapcsolatunk, de ha Harry nem ad egy épp magyarázatot arra, amiért csókolózott azzal a lánnyal, akkor nincs is miről beszélnünk. Minden nap, minden percben megjelenik előttem az a kép, ahogy hosszú ujjait a lány szőke tincsei közé bújtatta el, nyelvével pedig az ő szájában talált búvóhelyet és nem az enyémben. Mennyei illatokat érzek odakintről és amikor meglátom az üvegajtón keresztül, hogy anya árnyéka közeledik, rögtön tudtam hogy az ebéd már tálalva. Így is volt. Mindenki felállt a fehér kanapéról, majd kisétáltunk a hatalmas ebédlőasztalhoz. Mindenki leült a saját, megszokott helyére és én csak tátott szájjal szemeztem a finom ételekkel. Anya nagyon kitett magáért. Először egy kis finom gyümölcslevessel telítettem meg a pocakomat, majd csirkemellet ettem egy finom majonézes kukorica salátával. Mennyei volt az ebéd és mint mindig én fejeztem be először. Kiskoromban Tibivel folyton versenyeztünk ki fejezi be hamarabb az ebédet, vagy a vacsorát, hát visszatekintve nagyon szoros küzdelem volt. Felálltam az asztaltól, majd megmostam a kezemet és az egész finomságokat leöblítettem egy jó hideg pohár vízzel.

- Anya megharagudnátok, ha most mennék át Moncsiékhoz?

- Dehogy. Menj csak nyugodtan. Emlékszel még hogy hol laknak ugye?- mosolyodott el anya, amit viszonoztam neki. Gyorsan magamhoz vettem a fülhallgatómat, felvettem a meleg kabátomat és hozzá egy jó meleg sapka, sál és kesztyű sem maradhatott el. Bedugtam fülembe a hangos zenét és teljesen átadtam magamat egy ismerős dallamnak. If I Could Fly. Mióta Harry elmondta hogy ezt a számot nekem írta, azóta teljesen máshogy reagálok rá. El sem hiszem hogy ez a gyönyörű dal, rólam szól. És ha ez még nem is lenne elég, az új albumon is rajta van és egy csomó ember hallgatja a rólam szóló remekművet. Azt hittem ha eljövök otthonról elszabadulok attól a sok fájdalomtól, de rosszul hittem. Így csak rosszabb. Egyedül érzem magam és fura, mert idegennek érzem ezt a helyet. Annyi minden odaköt Angliához, hogy már azt tartom otthonomnak, ezt pedig egy idegen országnak. Elővettem zsebemből egy zsebkendőt, majd miután megtöröltem szemeimet és összekaptam magamat, megnyomtam a kapucsengőt. A kutyák már el is kezdtek ugatni, majd nem sokkal utána sógorom hangját hallottam meg, ahogy elcsitítja a kutyákat. A kapu zárának kattanását hallottam, majd kinyílt az aprócska kis kapu. Köszöntöttem testvérem vőlegényét, majd amikor már üdvözöltem mind a két kutyát, befáradtunk a meleg helyiségbe. Olyan rég voltam itt. Kiskoromban, amikor nővéremék ideköltöztek, szinte majdnem minden napomat itt töltöttem és még néhányszor itt is aludtam. Levettem a havas csizmámat, Zoli pedig felakasztotta a kabátomat.

- Hallottam mi történt és nagyon sajnálom- kísért be a konyhába, ahol nővérem épp valami finomságot készített.

- Én is sajnálom, de ez van.

- Húgicám!- kiáltott fel testvérem és rögtön lerakta kezéből a konyharuhát, majd odaszaladt hozzám és szorosan magához ölelt.

- Én is örülök hogy látlak, de ha megkérhetlek ne fojts meg, mert még élni akarok- nevettem el magamat.

- Jól van na…csak annyira hiányoztál.

- Ti is hiányoztatok nekem. Hogy vagytok?- ültünk le az asztalhoz.

- Nagyon jól megvagyunk. Nagyon tervezgetjük az esküvőt. Szinte minden nap, minden percben evvel foglalkozunk. El sem hiszem hogy ezen a nyáron már össze is fogunk házasodni- örvendezett nővérem- és veled mi a helyzet? Hogy-vagy? Mi történt most veled és Harryvel?

Ahogy feltette ezt a kérdést, a gyomrom hirtelen kislabda méretűre összeugrott. Moncsival mindent megbeszéltünk és ez most is így van, de nagyon fáj most erről beszélnem. Még túl frissek a sebek, főleg hogy pár órája még egymás karjaiban voltunk.

- Hát most egy ideig külön váltunk- nyögtem ki nagy nehezen.

- Egy ideig?

- Azt hiszem én most magatokra hagylak. Jobb ha ezt most csak a két testvér beszéli meg- állt fel a vőlegény és kisétált a nappaliba.

- Na mesélj csak el mindent.

- Kérlek Moncsi ne kelljen. Még mindig nagyon fáj és alig tudok róla beszélni.

- Én megértem, de hidd el jobb lesz, ha valakinek kiöntöd a szívedet- fogta meg a kezemet- És azért vagyok én is, hogy meghallgassalak és segítsek neked.

- Jó rendben- adtam be a derekamat- Szóval ez úgy volt, hogy elmentem vele Amerikába, hogy részt vegyek két koncerten, egy díjátadón és egy interjút is csináltak velünk. Nos az első koncert remekül sikerült, ahogy a díjátadó és az interjú is. Nagyon jól éreztem ott magamat és nagyon jó volt mellette lenni. Aztán elérkezett az utolsó koncert, ahol szinte az egész csarnok kinyilvánította azt, hogy engem mennyire nem szeretnek és ezt Harry szeme előtt. Nem is nagyon foglalkoztam vele, mert erős akartam lenni Hazz miatt. De egyszer, amikor az egyik szerelmes számot énekelte Harry, egy rajongó odakiabálta nekem, hogy ezt nem nekem énekli és húzzak haza- itt testvérem szeme olyan nagyra tágult, mint még soha- Itt összetört a mécses és gyorsan hátrafutottam az öltözőbe. Rájöttem hogy a lánynak valamilyen szinten igaza van és nem illek én Harryhez. Hisz ő szupersztár én meg csak egy rajongó. Tudtam hogy hiába szeretem Harryt, el kell engednem, ezért úgy döntöttem hogy elindulok a repülőtérre. A koncert után gyorsan kimentünk volna, de most Berta utánam jött és hamarabb kimentünk. Köszönés nélkül akartam haza menni, amit már így visszagondolva nagyon hülye ötletnek tartok. Bertával már majdnem felszálltunk a gépre, mikor Harry odafutott hozzám. Utánam jött. Elmondtam neki hogy jobb lesz nekünk egymás nélkül, de ő nagyon ellenezte hogy itt legyen vége a kapcsolatunknak. Nagyon győzködött engem, majd megígértem neki hogy gondolkozok rajta, csak egy kis időre van szükségem. Felszállt a repülőgép, majd amikor megérkeztünk a londoni reptérre, egy üzenetet küldött hogy ő nem csalt meg, és az amit láttam, az nem annak látszik, aminek én hiszem. Ekkor felnéztem twitterre és egy olyan kép fogadott hogy egy másik lánnyal csókolózik. Majd amikor én kórházba…- hallgattam el, mert eszembe jutott hogy erről nem tudnak semmit.

- Micsoda? Te kórházban voltál?

- Csak azért mert rosszul lettem…semmi komoly- hazudtam neki. Sosem hazudtam még neki, de azt hogy bántottam magam, még gyermekkoromban is, azt sosem tudhatja meg.

- Na folytasd- hála az égen hogy nem kérdezget a kórházról.

- Szóval utánam jött és próbált győzködni, hogy beszéljem meg vele, de nem volt erőm és nem tartottam megfelelőnek a pillanatot.

- És most mi lesz?

- Fogalmam nincs. Megígértem neki hogy amint vége van a turnénak, megbeszélhetjük a dolgot.

- És te hogy érzed? Meg tudsz neki bocsájtani?

- Én úgy érzem már megbocsájtottam neki, de azért kíváncsi vagyok az érveire. Meg ott van az a kép, ami mindig megjelenik előttem. Egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből.

- Hát figyelj. Én most a legszívesebben kiherélném, mert bántotta a húgomat, de nem fogom. Tudom milyen fontos neked és mellette boldognak láttalak. Azt tanácsolom, hogy majd ha megbeszéltétek, akkor törd a fejedet azon hogy megbocsáss-e neki, vagy ne.

- Igazad lehet. Köszönöm szépen- öleltem meg.

Már hét óra van. Moncsi remek vacsorát készített nekünk és be kell valljam hogy most nagyon sokat ettem. Elköszöntem tőlük és megbeszéltük, hogy holnap ebédre jönnek anyáékhoz, szóval ott tudunk még találkozni, mielőtt hazamegyek. Felvettem a csizmámat, majd a kabátomat és egy hatalmas öleléssel elköszöntem tőlük. Mikor már a sarkon tartottam, a zene elhalkult és Berta arca jelent meg a telefonom kijelzőjén.

- Szia.

- Ajj Klau annyira sajnálom. Nem értem Harryt hogy tehette ezt megint. Annyira sajnálom.

- Vá-vá-várj. Miről beszélsz? Mit csinált Harry?- szorult össze a hasam.

- Várjunk. Te nem láttad még?

- Még is mit?

- Úr isten.

- Elárulnád már végre hogy mi van?

- Harry…

- Mi van vele?- szinte már ordibáltam a telefonba.

- Harry ismét csókolózott azzal a szőke lánnyal- halkult el a hangja.

Nem. Ez biztos valami vicc. Hisz mikor még eljöttem, egymás karjaiban voltunk, s láttam rajta hogy rosszul van. Azt mondta szeret. Nem lehet hogy megint megtette.

- Ezt- nyeltem egy nagyot- Ezt honnan veszed?

- Nézd meg Twitteren. Később majd visszahívlak, ha már láttad. És Klau. Nagyon sajnálom és kérlek ne csinálj hülyeséget- gyorsan kinyomtam a telefont és rámentem a hírportálra. Persze hogy most lassul le a net. Gyorsan rámentem az #OhNoHarry világtrendre és rámentem az első képre. A képen csak Harry van, de akivel épp beszélget, az ki van takarva.

Gyorsan rámentem egy másik képre és vártam hogy betöltődjön.

- Haladjál már a rohadt életbe!- kiabáltam a telefonomnak. Amikor már feladtam volna, a kép betöltődött. A telefonom kiesett a kezemből a hideg aszfaltra, én pedig térdel a hideg hóba estem. A könnyem folyni kezdett, ami szintén a hóra csöpögött. Ez nem lehet igaz. Harry ismét megtette.

Sziasztok Liverek!
El sem hiszem hogy ezt írom le, de ma 1 éves a blog. 
Ma 1 éve kezdtem bele az írásba, amit a mai napig nem bántam meg.
Ma 1 éves Klarry története és ma van 1 éve, hogy titeket is megismerhettelek.
Nagyon köszönöm hogy velem vagytok és segítetek nekem, ha bármi baj van és azt a sok jó és szép visszajelzést is nagyon köszönöm. 
Azt kívánom a blog szülinapján, hogy váljon valóra minden álmotok, kívánságotok és a legboldogabb emberek legyetek a világon.
Nagyon szeretlek titeket és remélem hogy tetszett az új fejezet.
Love as always.
KlauS x.