9.fejezet:Újra itthon!

Reggel mikor felkeltem Harry ölelő karjai között, azon nyomban eszembe jutott, hogy eljött a nap, hogy hazautazunk és bemutatom Harryt a családnak. Bevallom nem kicsit izgultam hogy anyuék mit fognak mondani hogy egy sztárral állítok be és azt mondom Ő a barátom. Anyuék hála istennek nem olvasnak ilyen tinis újságokat, ezért az én számból hallhatják a híreket. Gondolkodásomat Harry mocorgása fejezte be. Ahogy felnéztem, két szép szemével találtam szemben magamat. Ahogy rásütött szemére az ablakon besütő nap sugara, úgy csillogott a szeme, mint valami gyémánt.

- Jó reggelt szépségem!- szólalt meg reggeli dörmögős hangján és egy hosszú puszit nyomott az arcomra.

- Jó reggelt! Izgulsz már?- tettem fel a kérdést nagy mosollyal az arcomon.

- Őszintén bevallom…egy kicsit igen! Félek hogy tetszeni fogok-e a szüleidnek vagy az egész családnak.

- Jajj Hazz...úgy is fogsz nekik tetszeni! Csodálatos ember vagy és hatalmas szíved van! Csak annyi a lényeg hogy add önmagad és bizonyíts be hogy te nem olyan ember vagy, akit az újságokban írnak le!- nyugtattam meg Harryt, de belül én is féltem.

- Ígérem minden tőlem telhetőt megteszek- kacsintott rám azzal a huncut mosolya kíséretében. Nagy nehezen elengedtük egymást és kikászálódtunk az ágyból. Harry gyorsan felkapta a már megszokott fekete nadrágját és egy inget választott hozzá. Gyorsan el is készült és lement a konyhába összeütni egy finom és gyors reggelit. Amíg Hazz lent csinálta a reggelit, addig én gyorsan magamra kaptam a ruhámat és felkötöttem a hajamat. A smink is csak egy szemtusból, egy kis szempillaspirálból meg egy dögös vörös rúzsból állt. Amint elkészültem, gyorsan felmentem az internetes oldalaimra. Tudtam hogy nem kellett volna felmennem, mert amiket írtak, úgy éreztem tönkretették a napomat. Kicsordult pár könny a szememből és féltem, de egyben mérges is voltam. Miért nem tudják elfogadni hogy szeretem Harryt. Jó persze tudom félnek hogy összetöröm a szívét, de nem is ismernek. Ha ők lennének ebben a helyzetben, szerintem nekik se esne jól ha olyanokat írnának  nekik hogy „ Ha megmered bántani Harryt, akkor a saját kezemmel téplek meg” meg hogy „Úgy is csak a pénze kell neki”. Gyorsan kiléptem mindenből, felálltam és elindultam lefelé bőrönddel a kezemben. Ahogy leértem, a konyha felé vettem úti célom. Mielőtt még beértem volna, gyorsan letöröltem a könnyeket az arcomról hogy Hazz ne vehesse észre hogy sírtam, de ez mid hiába, mert ahogy beértem és rám nézett, rögtön kiszúrta hogy itt valami nincs rendben.

- Klau mi a baj? Miért sírtál?- jött közelebb és leült a mellettem lévő székre. Én nem tudtam megszólalni, ezért csak elővettem a telefonom és megmutattam neki miket írtak. Ahogy olvasta a twitteket, én újra elkezdtem sírni és amikor Hazz halotta hogy sírni kezdtem, rögtön magához húzott.

- Jajj kicsim…ne foglalkozz velük. Kérlek ne sírj miattuk. Az ilyenek a rajongóink? Komolyan rossz nekik azt nézni hogy boldog vagyok?- nyugtatott Harry, de közben fel is volt háborodva.

- Mit vétettem Harry hogy utálnak?- kezdtem kicsit megnyugodni és felnéztem Hazzra.

- Nem csináltál semmit. Ez minden csajomnál így volt hogy fenyegették őket, de most már betelt a pohár. Eleanort se hagyják békén. Most már beszélni fogunk velük valahogy, de most nyugodj meg kérlek. Gyorsan együk meg a reggelit és induljunk a reptérre, mert lefogjuk késni a repülőt- rakta maga elé mind a kettőnk reggeliét, áthúzott az ölébe és úgy reggeliztünk meg. Ahogy kész lettünk, gyorsan fel is vettük a cipőiket, magamhoz vettem a bőröndömet, ő meg a sporttáskáját és elindultunk a garázshoz. Beraktuk a kocsinak  a csomagtartójába a cuccokat,- Harry kocsijával mentünk- beszálltunk és elindultunk a reptér felé. Nagyon görcsölt a hasam és szurkoltam hogy ne legyenek rajongók a reptéren, mert nem akartam hogy lássák rajtam, hogy gyenge vagyok és hogy sikerült megbántaniuk. Már a parkolóból látni lehetett azt a nagy tömeget a bejáratnál és tudtam hogy sajnos nem szurkoltam túl szorosan.

Amikor Harry leállt a kocsival és leállította, kiszállt, és a visszapillantó tükörben láttam hogy az én oldalamra siet. Kinyitotta a kocsi ajtaját és szorosan megfogta a kezemet.

- Itt vagyok Klau nem kell félni. Nem hagyom hogy bántsanak- ezek szerint ennyire látszódott mennyire félek. Tudtam hogy nem lesz könnyű egy sztárral járni, de hogy ennyire nehéz, azt már nem gondoltam volna…de nem baj Harryért, kettőnkért megteszek bármit. Kiszálltam a kocsiból kivette Harry a bőröndömet és elindultunk a bejárat felé. Egyre közelebb értünk a rajongókhoz, de H egyszer sem engedte el a kezem és úgy szorította mint még soha, senki. Ahogy odaértünk az ajtóhoz, rengetegen kezdték el Harry nevét ordítani, sokan nyújtották a lapokat egy aláírásért és kiabálták neki, hogy csak egy képet csináljon már velük, de Hazz rájuk sem nézett. Tudtam hogy a reggeli dolog miatt csinálja ezt az egészet, de nem hagyhattam. Nem tudom mi van velem, de nem tudtam azt nézni hogy szenvednek, hisz ott sétál el előttük a kedvencük és ő rájuk sem néz.

- Harry van még fél óránk a kapunyitásig- húztam kicsit vissza.

- Tudom…de nem gondolod hogy azok után, ahogy beszéltek veled még odamegyek és játszom nekik, hogy nem látom miket írnak és hogy minden rendben- nézett rám mérges arccal.

- De Harry...tudom milyen érzés hogy már egy köpésnyire van tőled valaki, akit nagyon szeretsz, de ő rád sem néz. Meg amúgy is ők lehet nem is írtak semmit. Azért a pár utáló miatt ne csináld azt, hogy nem mész oda azokhoz, akik segítettek titeket feljuttatni a csúcsra- magyaráztam Hazznak és láttam hogy egyetért velem és elindult a rajongóihoz. Amíg ő a rajongóival volt, addig én elmentem venni egy kis üdítőt, mert már nagyon szomjas voltam. Ahogy elindultam vissza Hhoz, valaki leszólított. Amikor hátranéztem egy nagyon magas nő volt, de valahonnan nagyon ismerős volt.

- Szia! Ne haragudj hogy csak így letámadlak, de Sarah Dukas vagyok és egy modellügynökségnél dolgozom és már messziről kiszúrtalak téged. Szép alakod van és az arcod is különleges és gondoltam adok egy névjegykártyát, hogy összetudjunk még jönni, ha lenne kedved esetleg modellkedni. Szerintem lenne rá esélyed és tudom hogy most lesokkolt ez az egész, de ha meglátok valakit, nem hagyom elmenni szó nélkül. Cara Delevingne? Gondolom őt ismered. Őt is én fedeztem fel, szóval megbízhatsz bennem- nevetett fel. Nagyon de nagyon meglepődtem és váratlanul ért ez az egész és nem tudtam mit mondani.

- Huhh…hát nem tudok mit mondani. Nagyon kedves tőled- gondoltam tegezem őt, mivel ő is tegezett engem- és hát huhh nem tudok mit mondani.

- Igen tudom fura hogy csak így letámadlak, de tényleg nekem ez a munkám hogy felfedezzem a modelleket. Szóval itt van egy névjegykártya és ha átgondoltad ezt az egészet, akkor hívj fel és akkor összefutunk.

- Okés…nagyon szépen köszönöm Sarah- vettem el tőle a névjegykártyát és elindultam vissza Harryhez. Pont végzett a rajongókkal és elindultunk  ahhoz a kapuhoz, ahol majd beszállunk.

- Ki volt az a nő akivel beszélgettél?- kérdezte Hazz, amikor leültünk és már csak vártunk.

- Sarah Dukas- adtam egy rövid választ, mert még mindig le voltam sokkolva.

- Sarah Dukas….Sarah Dukas…de ismerős a neve- gondolkodott erősen Harold- háát meg van ő fedezte fel Carat nem?- kiáltott fel.

- Igen ő az.

- És mit mondott?- fordult felém.

- Háát felajánlotta hogy legyek modell, mert meg van hozzá az alakom és az mondta hogy az arcom is különleges. Aztán odaadta ezt a névjegykártyát- emeltem fel a kis kártyácskát- és azt mondta hogy ha átgondoltam, hívjam fel.

- De hát ez nagyon jó hír nem?

- Persze hogy az, hisz kiskorom óta modellkedni szeretnék.

- Hát akkor meg…mire vársz?- tette fel a kérdést Harry.

- Én magam sem tudom…talán félek.

- Még is mitől?- fogta meg a kezem szorosan.

- Nem tudom…félek ettől az egésztől…félek attól hogy lehet ezzel a lépéssel elveszíthetlek- csordult ki a szememből az a könny, amit visszaakartam tartani, de nem sikerült.

- Miért veszítenél el?

- Hát mi van ha, tegyük fel befutok…te koncertezel én meg ide-oda fogok járkálni. Nem fogunk találkozni és kész.

- Ugyan már…ez hülyeség…..sokat fogunk találkozni, mert én nem hagynám.

- Na mindegy…majd ha visszajöttünk megbeszéljük. Most viszont mennyünk, mert aztán itthon maradunk. Felálltam a székről és Harold is követett. Felszálltunk a repülőre, és ahogy leültünk, 2-3 perc után fel is szálltunk. Csak is az járt a fejemben, hogy mi legyen ezzel a modellkedős dologgal- mivel Harry csöndesen szundikált az ölemben. Addig-addig gondolkodtam, hogy én is elaludtam. Nem nagyon álmodtam semmit, de Harry hangjára ébredtem fel.

- Klau...ébredj…mindjárt leszállunk- keltegetett Hazz. Gyorsan felkeltem, megdörzsöltem a szemeimet és összeszedtem egy kicsit magam.

- Jobban vagy?- simította végig kezét az arcomon.

- Sokkal. Jót tett ez az alvás- dörzsöltem meg megint a szemeimet.

- Mondhatok valamit?- kérdezte H egy kicsit ijedt arccal.

- Persze hogy mondhatsz! Miért ne mondhatnál?- kaptam oda a fejemet.

- Én teljesen be vagyok tojva. Izgulok hogy, hogy tetszek majd a családodnak. Mi van ha utálni fognak?

- Jajj Harry nyugii…biztos tetszeni fogsz nekik. Anyuéknak úgy mondtam, hogy megismerkedtem egy csodás emberrel és majd ő is jön velem, erre azt válaszolta, hogy nagyon örül neki hogy végre találtam valakit, és bárki is az, őt nem érdekli, mert ha boldoggá tesz, az már csak jó ember lehet. Úgy hogy nem kell aggódnod, mert boldoggá teszel- mikor befejeztem a mondatom, azonnal egy hosszú és vad csókot leheltem a mellettem ülő személynek a szájára, amit ő el is fogadott. Végre megérkeztünk Magyarország fölé és bevallom egy kicsit hiányzott már. Olyan jó volt újra látni még így felülről is azt az országot, ahonnan én származom. Leszálltunk a repülővel, elmentünk a csomagokért, de ahogy kiértünk a kapuból egy csomó rajongóval találtuk szemben magunkat. Meglepő volt, mert Harry neve mellett az enyémet is kiabálták és senki se szólt le. Sőt még ilyen kis táblákra is fel volt írva hogy „Klarry örökké” meg hogy „Szeretünk Harry és Klau”. Tudtam hogy a hazaiakban nem csalódhatok. Harry itt is adott egy csomó aláírást és még képeket is csinált velük. Amíg ő elvolt a magyar fanokkal, addig én hívtam gyorsan egy taxit. Ahogy végzett Harry, gyorsan mentünk is a taxihoz. Beraktuk a cuccainkat a csomagtartóba és elindultunk az én otthonomhoz, Kiskunfélegyházára. Igaz nem nagy város, de imádom, mert nincs nagy felforgás és szép is és csöndes.

- Na eddig hogy tetszik Magyarország?- kérdeztem Harryt.

- Úgy látszik meg van a következő turnénk első helye! Olyan szép ország és már most imádom. A rajongók meg….fhuu hát azok fantasztikusak. Volt egy kislány aki azt mondta, idézem „Kérlek Harry vedd feleségül Klaudiát. Minden fan imád titeket és olyan jól mutattok együtt”.

- Komoly ezt mondta? De édes egyem is meg.

Nagyon sokat meséltem neki Magyarországról és addig meséltem neki, hogy már észre sem vettem hogy már Kiskunfélegyházán vagyunk. Amikor beértünk a mi utcánkba, már nagyon izgultam, de egyben nagyon boldog is voltam, hogy újra itthon vagyok. És igen, megérkeztünk a mi házunk elé. Harry nem a házra figyelt fel, hanem a mellette álló iskolára.

- Hát ez meg mi? Azt ne mond hogy egy iskola!- nézett ki csodálkozóan az ablakon.

- De Harry ez egy iskola. Méghozzá egy zenei iskola, ahova én jártam!- nevettem fel és odaadtam a pénzt a sofőrnek.

- Na neee…te zenei suliba jártál? Ezt eddig miért nem mondtad?- szállt ki ő is a taxiból. Miközben kivette a csomagokat én elmondtam neki hogy még a kórusban is benne voltam és kint van a tablóm is a suliban, ha akarja megnézheti majd. A taxi tovább is állt, mi meg az ajtónk felé vettük az irányt. Szorosan megfogtam Harry kezét, mert láttam hogy izgul és becsöngettem azzal a régi csengővel, amit már rég nem hallottam.

- Készen állsz?- néztem Harryre és egy nagy mosolyt mutattam neki.

- Készen állok- bólintott egy nagyot. Már halottam hogy az ajtóban megfordult a kulcs és egy ismerős arcot láttam meg.

- Szia Dóra! Örülök hogy látlak- ugrottam leendő sógornőm nyakába.

- Szia Klau! Végre már hogy megjöttetek- fogadta el az ölelésem.

- Szia én Harry Styles vagyok- nyújtotta kezét Harry, hogy bemutatkozzon.

- Szia én Dóri vagyok, Klau testvérének a jegyese, de te nagyon ismerős vagy valahonnan. Háát meg van…tesómnak a fala van teli rakva a képeiddel és a bandával. Te a One Directionös Harry Styles vagy?- nézett ránk tátott szájjal.

- Igen az vagyok- nevetett fel.

- Igen ő az Dóri, de ha beengednél, akkor elmagyaráznák mindent- nevettem fel.

Gyorsan bementünk, leraktuk a bőröndünket és már hallottuk a bentről jövő zajt.

- Na Harry te most maradj itt, majd kijövök érted ha bemutatlak…jó?!- fordultam Hazz felé mielőtt bementem volna a nappaliba. Harry egy nagyot bólintott én pedig bementem a szobában. Amikor anya meglátott, rögtön felugrott a kanapéról és felém futott.

- Kicsim…hát te? Miért nem szóltál hogy megérkeztetek?- tette fel a kérdéseket miután elengedett.

-  Eltudunk mi jönni magunktól is- nevettem fel miközben apának és testvéremnek, Tibinek is adtam egy hatalmas ölelést.

- Tudtunk?- kapta fel apa a fejét erre az egy szóra.

- Ömm…hát igen. Nem egyedül jöttem apa- na és most éreztem azt hogy én mindjárt elájulok, annyira izgultam.

- Te erről tudtál Móni- bökte meg anya vállát.

- Igen tudtam…de ez most mindegy. Hol van ő?- kérdezte anya.

- Kint vár arra, hogy bemutathassam- és éreztem hogy most jön az a pillanat, hogy bemutassam ŐT.

- Na hát akkor mire vársz…hívd be- mosolyodott el anya.

- Jó, de kérlek ne öljetek meg- indultam el az ajtó felé.

- Gyere Hazz…itt az idő és ne felejtsd el mit mondtam. Add önmagad- fogtam meg a kezét, majd bementünk a nappaliban. Amikor anyáék meglátták Harryt, nem tudtak semmit sem mondani. Teljesen lefagytak és nem hittek a szemüknek.

- Szóval én vele jöttem. Ő itt Harry Styles, de ahogy elnézlek titeket nem kell bemutatnom- kezdtem még jobban félni. Harry, apa felé tette meg az első lépést.

- Üdvözlöm. Harry Styles vagyok- mutatkozott be.

- Pontosan jól tudom hogy te ki vagy,- állt fel apa és most már nagyon féltem- hisz teli van a lányom régi szobája a posztereitekkel- nevetett fel és azt hittem hogy nem hallok jól- én Tibor vagyok. Üdv a családban- ütögette meg Harry vállát. Na jó én most már nagyon nem értem hogy mi történik, de örültem, hisz jobban sikerült mint vártam/vártuk.

- Köszönöm szépen- esett le egy nagy kő Hazz szívéről is.

- Hát szervusz- jött oda anya- én Klau anyukája vagyok- adott két puszit Harrynek anya, majd megölelte.

- Örülök hogy megismerhetem azokat a személyeket, akik ilyen csodálatos lányt neveltek fel, mint Klaudia- tudtam hogy ezt nem fogja kihagyni az én kis hősöm. Na és most jött tesóm.

- Helló én is Tibor vagyok, de szólíts csak Tibinek- nyújtotta kezét bátyám és nem akárhogy. Mosolyogva. Végre mindenki bemutatkozott egymásnak és mindenki leült a helyére.

- Na de ez most hogy is van?- tette fel a kérdést anya.

- Hát erre én is kíváncsi vagyok, mert nem minden napi hogy a lányom egy popsztárral állít haza- tette hozzá apa is.

- Hát ez úgy volt…- kezdtem volna, de Harry közbevágott.

- Elmondhatom én?- fordult felém.

- Ahogy akarod- mosolyodtam el. Harry elkezdte a mi kis közös sztorink elejét. Olyan jó volt visszahallani ezt az egészet és olyan jó volt tudni hogy ő még pontról pontra tudta az egészet. Anya arcán fura, mert láttam hogy mindjárt elsírja magát és apa és Tibi arcán is láttam, hogy látják hogy jó kézben vagyok és hogy teljes mértékben boldog vagyok. Amikor Harry befejezte a történetünket, apa szólalt meg először.

- Én csak annyit kérek, hogy nagyon vigyázz a lányomra, mert ha nem akkor….- mondta volna tovább.

- Jajj apa ne már- szóltam közbe.

- Jól van na…szóval tudod ezt te szerintem- nevettek fel apával Hazzék.

- Én meg csak annyit mondok, hogy legyetek boldogok és jó így látni titeket- szólalt meg anya. Mi történt itt? Anyáék teljesen megváltoztak. Azt hittem leordibálnak hogy mi az hogy egy popsztárral együtt állítok haza, de pont az ellenkezője történik velem. Vagy ők mindig is ilyen voltak? Nem bírtam tovább muszáj volt megkérdeznem.

- Anya hogy, hogy nem szidtok le hogy egy popsztárral vagyok együtt?- tettem fel óvatosan a kérdést.

- Hát figyelj kicsim…lehet te nem tudod, de amikor még tini voltál és jött az a korszak hogy megszeretted őket,- mutatott Harryre- akkor nagyon boldog voltál, de utána 15 éves korodtól nem láttalak téged olyan boldognak. Megkérdeztem apádat és ő is észrevette. Tudtuk hogy te úgy sem mondanád el nekünk, ezért megkérdeztük Bertát, de ő csak annyit mondott hogy hiányzik neked valaki és a többit meg ha majd akarod, elmondod nekünk. Azóta se mondtad el nekünk, de viszont mi meg nem akartunk téged ezzel zaklatni. Láttuk hogy úgy se fogod elmondani, amit nem értettünk miért. De amikor kimentünk hozzád Londonba, olyan boldog voltál, mint még soha. Aztán most itt vagytok Harryvel és minden leesett hogy anno, miatta voltál szomorú. Jó nem nagyon örültünk először, amikor bejött az ajtón, de utána esett le minden, hogy te fülig szerelmes voltál ebbe a srácba és ezért voltál olyan letört és miután találkoztál vele azóta vagy boldog. Látom azt az őszinte mosolyod, amit már nagyon rég láttam. És lehet hogy popsztár Harry, de attól még ugyan olyan érzései vannak, mint egy rendes embernek, mint ahogy neked is- anya nagyon jól megmagyarázta és azon lepődtem meg legjobban, hogy tudták hogy szomorú voltam és látták is rajtam.

- Értem…akkor elfogadjátok hogy Harryvel vagyok együtt?

- Persze hogy elfogadjuk. Szeretitek egymást és egy kapcsolathoz ez kell. És ahogy mondtam, engem nem érdekel hogy mi a foglalkozása vagy hogy sztár-e vagy sem akit szeretsz, a lényeg hogy boldog legyél és látom hogy az vagy és látom hogy Harry is az- ölelt meg minket. Miután megbeszéltünk mindent, egy fontos kérdés jutott eszembe.

- Moncsiék hol vannak?- fordultam apa felé, mert anya kiment segíteni Dórinak az ebédben.

- Azt mondták hogy csak délután tudnak jönni, olyan 2-3 óra fele.

- Akkor jó. És Tibi- fordultam bátyám felé- neked hogy megy a buszozás?

- Jól megy. Nem rég jöttem haza Görögből és jövő héten meg megyek Angliába, szóval majd lehet összefutunk.

- Na az jó lenne…és merre mentek Anglián belül?

- Hát ugye megyünk Londonba, Leedsbe, Holmes Chapelbe, Bristolba, Manchesterbe meg Liverpoolba.

- Holmes Chapelbe?- kérdezte Harry.

- Igen oda is megyünk. Miért?- mosolygott bátyám Harryre.

- Ott születtem és ott lakik a családom is. Gyönyörű város…igaz pici de gyönyörű- mosolygott vissza.

- Én mióta ott lakom, még mindig nem mentem el Leedsbe- szóltam közbe.

- Akkor majd elviszlek- kacsintott felém Harry.

- És kiket viszel el?- fordultam vissza Tibihez.

- Mazsorettes csoportot viszek el. Leedsbe valamiért nagyon elakartak menni.

- Hát nekem van egy sejtésem miért- nevettem fel. Tizenévesekről van szó gondolom.

- Háát meglepődsz de nem…olyan 7-8-9 évesek lehetnek, na de szerinted miért?

- Hát nekem is van egy tippem- nézett rám Harry és tudtam hogy ő is tudja mire gondolok.

- Kedves bátyám…Leedsben van egy hatalmas One Direction bolt, ami tele van minden féle 1D-s cuccokkal- nevettem fel.

- Akkor ezért akarnak ennyire oda menni- nevetett velem ő is. Anya beszólt az ajtón hogy mennyünk ebédelni. Kiültünk az ebédlőasztalhoz és el is kezdtük falatozni a finom ételeket. Dóri finom csirkét sütött egy kis salátával és rizzsel. Valami fenomenális volt. Desszertre egy kis gyümölcssalátát ütött össze. Amint befejeztük az ebédet, a fiúk bementek a nappaliba, én meg segítettem elpakolni. Pont amikor szabad volt a kezem, csöngettek. Gyorsan szaladtam az ajtóhoz, mert sejtettem kik azok, Amikor kinyitottam az ajtót, nem kellett csalódnom, mert tesóm volt az, és- most már- a vőlegénye.

- Sziasztok!- ugrottan nővérem nyakába majd Zolinak adtam egy soros ölelést.

- Hello hugica!- fogatta el ölelésem.

- Na szevasz te angol lány!- köszöntött utána Zoli, de ahogy Moncsi mondaná, Zolcsi.

- Gyertek be- intettem nekik. Amikor beértünk, Moncsi rögtön a bőröndöm melletti sporttáskára figyel fel.

- Hát az meg kié?- mutatott Harry cuccára.

- Hát nem egyedül jöttem…tudod Moncsi egy hónap az nagyon sok idő- kacsintottam rá.

- Tán nem egy fickóval jöttél?- bökött meg „Zolcsi”.

- De Zoli és még nem akármilyen fickóval- nevettem fel.

- Jajj várjál már…nem azzal a Jamesel jöttél vagy kivel?

- Nem…őt már a randin otthagytam…de ez most nem érdekes. Na de akkor gyertek bemutatom nektek.

- Készüljetek fel, mert megfogtok lepődni kit hozott ez a lány- szólt utánunk anya, mikor már nyitottam az ajtót. Amikor bementünk és meglátták a kanapén ülő Harryt, jobban meglepődtek mint anyáék.

- Sziasztok!- állt fel Harry és a bemutatkozáshoz nyújtotta kezét.

- Szia én Klau nővére vagyok, Moncsi.

- Én meg a vőlegénye, Zoli- rázott kezet az én barátommal sógorom.

- De hát ez lehetetlen- szólalt meg Moncsi- vagy hogy és mikor? Vagy mi? Én ezt nem értem.

Leültünk a kanapéra- én Hazz mellé, Moncsi meg Zoli apáék mellé- és nekik is elmagyaráztuk még egyszer, amit anyáéknak is hogy, hogy jöttünk össze. Hát igen, megvoltak azok a „Mi” „Jujj de jó” fejek.

- Hát Hugi amikor az mondtad hogy ő lesz a férjed, akkor te nem vicceltél- nevetett fel Moncs- minden esetre örülök nektek és Harry...- fordult felé és tudtam mit fog mondani- ha megbántod a hugomat, annak nem lesz jó vége.

- Jajj Moncsi ne máár…

- Nyugi vigyázok rá- nevetett fel Hazz és láttam rajta hogy őt nem zavarják ezek a figyelmeztetések. Gondolom már sokszor mondták neki és már megszokta. Nagyon sokat beszélgettünk az esküvőről is. Moncsiék már nagyon tervezgetik és már az időpont is megvan. Július 15-én lesz- persze jövőre- nővérem szülinapján. Szerintem ez nagyon aranyos és már nagyon várom, hogy koszorúslány legyek és ha még Harryvel akkor is együtt leszünk, akkor ő is jön velem. Tibike elhívott mindenkit egy fagyira, mi meg el is fogattuk. Még gyermekkoromban volt egy kiváló fagyizó. Az volt a neve hogy Nagy gombóc és nem véletlenül kapta ezt a nevet. Hatalmas gombócokat adtak és valami eszméletlen finom is volt. Ha olyan finom mit rég, akkor nagyon leveri az Angol fagyit. Mielőtt elindultunk a fagyizóhoz, Harryvel benéztünk a régi sulimban. Nagyon durva volt visszajönni ide. Elmentem a régi szekrényünkhöz, megnéztük a tablónkat és nem utolsó sorba megnéztük az osztálytermünket. Amikor felértünk a második emeletre, előjöttek a régi emlékek. Rosszak is, de jók is egyben. Amire végképp nem számítottam volna az, az hogy találkoztunk a régi osztályfőnökömmel.

- Csókolom Erika néni! Feltetszik ismerni?- mentem oda hozzá.

- Szia Klaudiám! Hát hogy ne ismernélek fel. Hogy vagy?- ölelt meg Erika néni.

- Nagyon jól megvagyok! Kiköltöztem Angliában és most ott fogom elkezdeni az egyetemet.

- És ahogy látom találtál is valakit- nézett Harryre- szervusz- fogott kezet a mellettem álló, magas férfival.

- Örülök hogy megismerhetem! Én Harry vagyok.

- És te mivel foglalkozol?- Erika néni nem nagyon volt tisztába hogy ki is Harry, de ez nem is volt baj.

- Hát én énekes vagyok…- mosolyodott el Hazz.

- Komolyan? Na hát…képzeld én ének tanár is vagyok egyben- dicsekedett egy kicsit Erika néni, de én így szeretem és szerettem is.

- Na de mennünk kell. Nagyon jó volt találkozni. Csókolom!- öleltem meg, majd Hazz és elindultunk a fagyizóhoz a többiek után. Próbáltunk ilyen bujkálós helyen menni, hogy Harryt ne vegyék észre a rajongók és sikerült is ez az akció. Gyorsan kikértük a fagyikat és már jöttünk is hazafele. Holnapi napra hagyjuk majd a város nézést, aztán azutáni nap megyünk haza. Amikor hazaértünk felvittük Harryvel a cuccokat. Amikor kinyitottam az ajtót, a szobámmal néztem farkasszemet. Anyáék teljesen úgy hagyták ahogy itt hagytam. A fal tele volt még az 1Ds poszterekkel, és még az ágyneműn is ők voltak.

- De szép a szobád! Bár kicsit ijesztő hogy mindenhol én meg a fiúk vannak- nevetett fel és leült az ágyamra és körbenézett.

- Leveszem őket ha akarod- nevettem fel.

- Jajj nem azért mondtam, csak fura belegondolni hogy még hány lánynak van még így a szobája.

- Jajj te…én most elmegyek megfürdök, mert hulla álmos vagyok. Addig nézz körbe.

Gyorsan magamhoz kaptam a pizsomámat és gyorsan lefürödtem. Olyan jó volt ismét itthon aludni. Igaz 2 hónapja költöztem ki, de ez a 2 hónap nekem nagyon sok. Gyorsan szárazra töröltem magam, majd felvettem a pizsim és visszamentem Harryhez. Ő is gyorsan lefürdött utánam, majd befeküdt mellém a meleg ágyikóba.

- Na Harry, mit gondolsz a családról?- fordultam felé.

- Nagyon jó fejek. És milyen jól fogadták hogy popsztár vagyok. Én őszintén ezen lepődtem meg a legjobban- nevetett fel.

- Hidd el azon én is nagyon meglepődtem. Azt hittem ki fognak minket dobni, de nem.

- Itt a példa arra hogy a szerelem mindent legyőz- húzott közelebb magához.

- Tudott mi jutott eszembe?- simítottam végig a kezemet, a kockás hasán lévő tetkóin.

- Na mi?- kuncogott fel, mert gondolom csikis volt neki.

- Hogy én is szeretnék tetkót.

- Igen? És miért?- nézett rám csodálkozóan.

- Hát már nagyon régóta szeretnék, de sosem mertem megcsináltatni. De majd mostanában már ráveszem magam- köteleztem el magam. Már 11 óra volt, én ráfeküdtem Hazz mellkasára és úgy próbáltam elaludni. Vicces volt, mert Harry már elaludt én meg hallgattam apukám horkolását a szemben lévő szobából. Gyermekkoromban is egyfolytában áthallatszódott és mindig amikor meghallottam azt a hangot, felnevettem. Most se történt másképp. Persze csak halkan kuncogtam fel, mert már nem akartam felébreszteni az én kis alvó párnámat. Lassan én is lecsuktam szemeimet és vártam hogy most milyen álmok fognak jönni, amire hátha emlékezni fogok.